A bőr-és textilipari hulladékok problémája (1. rész)

A gazdaság továbbra is nagymértékben függ a természeti erőforrásoktól. Egyre növekvő hiányuk miatt a divatipar nehéz helyzetben van, mivel az öltözködési cikkek előállításához használt alapanyagok 97%-a a természetből származó, szűz erőforrás. A szektor legjelentősebb kihívására jelenleg nincs egyetlen egy, jól bevált stratégia, de az biztos, hogy az iparági szereplőknek figyelembe kell venniük az előállított termékek hatását az egész értékláncra nézve, a politikai, gazdasági döntéshozóknak, illetve a magánszektornak pedig komoly szerepe lesz a hulladékgazdálkodás kezelésében. Sorozatunk első részében a bőr-és textilipari hulladékok kezelését tekintjük át röviden az 1950-es évektől szakértőnkkel, Lukács Péterrel.

A bőr-és textilipari hulladékok kezelése Magyarországon az 1950-es évektől

A 20. század közepétől jelentősen megerősödött a textil- és bőripar Magyarországon. A II. világháborút követően az 1950-es évek közepétől, a fogyasztás növekedésével párhuzamosan, elindult a tömegtermelés ezen iparágakban. A termelés felfutásával egyidőben megnőtt az iparág vállalatainak alap- és segédanyag igénye is, ami egyben magával vonta a keletkező hulladékok egyre nagyobb mennyiségét is. Lukács Péter -aki az egyik legnagyobb magyar hulladékkezelő vállalat vezérigazgatója – elmondása alapján „a korábbi évszázadok természetes alapú segédanyagai helyett, a szintén fejlődő vegyipar új, szintetikus alapú segédanyagait kezdték nagy mennyiségben használni. Olyan új festékeket, cserző- és kikészítő anyagokat fejlesztettek, amelyek segítségével jelentősen rövidültek a termelési folyamatok, azonban jelentős mennyiségű, az élővilágra még ismeretlen hatással rendelkező veszélyes hulladék képződött.” A szakember hozzátette: a hulladékok jelentős mennyiségben tartalmaztak az élő szervezetre fokozottan veszélyes anyagokat: króm-III, króm-VI, vinyl-klorid, benzol, triklór-etilén, tetraklór-etilén stb.

Lukács Péter emlékeztet, hogy a ma már nem létező bőr-, textil- és divatipari vállalatok (például a Simontornyai Bőrgyár, Kunszentmártoni Szőrmegyár, Békéscsabai Patyolat Vállalat, Pest megyei Vegyi- és Divatcikk Ipari Vállalat stb.) jellemzően az akkori „legjobb technológiának” megfelelően, a szilárd hulladékaikat szigeteletlen agyaggödrökben, folyékony hulladékaikat szintén szigeteletlen beton medencékben „kezelték”. Ennek hatására a vállalatok környezetében szennyeződött a talaj és a talajvíz, veszélybe kerültek vagy akár el is szennyeződhettek a mezőgazdasági öntözőbázisok, illetve az ivóvíz bázisok is. Emiatt a környezetükben termelt haszonnövények is szennyeződhettek, de az állatvilág mérgezése is előfordult.

Változás az 1980-as évektől

A 80-as évek közepéig a helyi és országos hatóságok nem tettek jelentős erőfeszítéseket a szennyeződések megelőzésére, aminek az egyik oka az akkori mérési technológiák (laboranalízis) hiányossága lehetett. „Nem rendelkeztek elégséges információval a felhasznált segédanyagok élővilágra gyakorolt hatásairól. Továbbá meg voltak győződve az alkalmazott hulladékkezelési technológiák megfelelőségéről. A rendszerváltás jelentős változást hozott a bőr- és textilipar életében is: szinte az összes jelentős vállalat csődbe ment, vagy a privatizáció utáni új tulajdonosok külföldre (elsősorban Ázsiába) költöztették a termelést.” – folytatja Lukács.

A szakértő továbbá arra hívja fel a figyelmet, hogy a Távol-Keletre költözés egyfelől jelentős pozitív változást hozott, mivel megszűnt a környezetterhelő termelés, ezzel együtt a környezetszennyezés egy része is abbamaradt. Azonban a rendszerváltás negatív hatásaként, az akkor éppen csődbe menő vállalatok igaz, hogy tovább nem szennyeztek, viszont a hátrahagyott környezeti károk tovább veszélyeztették a természetet és az élővilágot. Ezeknek a hátrahagyott szennyeződéseknek a megtisztítása a 2000-es évek elejétől több tíz milliárdos kiadást jelentett és még fog jelenteni az államnak a jövőben is.

„A rendszerváltás után, de főleg a 2000-es évek elejétől jelentős változás állt be a magyar hatósági engedélyeztetés és ellenőrzés terén, illetve komoly jogszabályi rendszert alkottak a környezetünk védelme érdekében. Ennek keretében ma már csak a megfelelő engedélyekkel és a legmagasabb szintű hatósági előírásoknak megfelelően létesített hulladékkezelő létesítményekben lehet ipari hulladékokat (veszélyes és nem veszélyes) kezelni.” – teszi hozzá a szakember.

Hulladékgazdálkodás a jövőben

Lukács szerint minden ipari szektort figyelembe véve a jövő szempontjából egyre fontosabb a hulladékkezelés hierarchiájának legmagasabb szinten történő fenntartása. Elsődleges az újrahasználat kérdésköre. Amennyiben erre nincs mód, úgy meg kell próbálni újrahasznosítani a képződő hulladékokat. Ha erre nincs lehetőség (technológia hiánya vagy költséghatékonyság miatt), akkor jöhet szóba az energetikai hasznosítás (égetés). „Végső megoldás pedig a végleges lerakással történő ártalmatlanítás lehet, mely több rétegű szigeteléssel, illetve geoelektromos figyelő rendszerrel, csurgalékvíz kezeléssel ellátott lerakó medencékben történik.” – magyarázza a szakértő, illetve hozzáteszi, „mindezek mellett fontos a fiatalok szemléletformálása és a felnövekvő generációk környezettudatosságának fejlesztése is.”

Lukácstól megtudjuk, az Európai Unió és Észak-Amerika területén ma már nem okoz jelentős problémát a bőr- és textilipar szennyezése. Azonban ennek az egyik fő oka, hogy a jelentős divatipari vállalatok Ázsiába költöztették a termelésüket, így „mossák kezüket”, megszűnt Európában és Észak-Amerikában a szennyezés, viszont Kínában, Indiában vagy Indonéziában továbbra is jelentős környezetszennyezés mellett folyik a fejlett piacgazdaságok fogyasztási igényeinek a kielégítése…

Szerző: Zahorján Ivett, kép forrása: Unsplash