A jövő már elkezdődött: fókuszban a virtuális divattervezés
A virtuális divattervezés az elmúlt években megkezdte térhódítását a nagyvállalatok és független tervezők körében; ugrásszerűen növekedni kezdett a virtuális technológiát alkalmazó kreátorok száma a divatiparban. Ez a fejlesztés egyébként nem újkeletű, a pandémia előtt is volt már olyan divatház, mely alkalmazta a virtuális designt kollekcióiban.
A virtuális divattervező szoftverek segítségével a tervezőknek lehetőségük van mintát készíteni, varrni, bármilyen funkcionális vagy dekoratív részletet felhelyezni, vagy változtatni az elem anyagán. Miután egy tervező 3D-ben „felépítette” ruháját, különböző méretekben tesztelheti; 3D-s avatárjának köszönhetően megnézheti, hogyan mozog a ruha, majd jó minőségű képeket készíthet arról.
Az Emilio Pucci, a Moschino és a Helmut Lang brandek már korábban is használták ezt a technológiát, és arról számoltak be, hogy idejük és költségeik 30%-át csökkentették a tervek virtuális fejlesztésének hála.
Hogy miért lehet előnyös mindez a környezetünk szempontjából? A hagyományos ruhagyártás fejlesztési szakaszaiban a nagy márkák sokszor több száz mintadarabot készítenek kollekciónként. Mire egy ruhadarab eléri végleges formáját, e minták többsége használhatatlanná válik, ezért kidobják őket. Ha belegondolunk, hogy a nagy márkák átlagosan körülbelül 15 kollekciót bocsátanak ki évente, máris érzékelhetővé válik, hogy óriási mértékű pazarlást jelent a mintadarabok gyártása…
A virtuális divattervező szoftverek lehetővé teszik a márkák számára, hogy ezeket a terveket 3D-ben készítsék el, majd élethű képeket alkossanak róluk. Mivel a 3D szoftverben található képek és videók szinte hihetetlenül reálisak és pontosak, a márkák képesek a fizikai mintadarabokat 3D virtuális mintadarabokkal helyettesíteni. Ez a technológia csökkenti a mintakészítéshez szükséges anyagmennyiséget, a már felesleges, használhatatlanná vált fizikai mintákból eredő ruhaszemetet, továbbá mérsékli az egyes eljárások károsanyag-kibocsátásából eredő szennyezést és a varrás, gyártás során felmerülő szállítási díjakat is.
Ugyanakkor az összes fizikai mintadarab kiiktatása hatalmas és ijesztő lépés egy márka számára. A 3D virtuális képekre való támaszkodás a fizikai megoldás helyett egy olyan koncepció, amely bizalmat igényel. Ennek a bizalomnak a megteremtése érdekében egyes brandek már elkezdték a virtuális divattervező szoftverek finomhangolását, beépítését a munkafolyamatukba – különböző fázisokban, sebességgel és kapacitással, az üzleti tevékenységüktől függő mértékben.
A virtuális tervezés a fenntartható divat izgalmas és innovatív aspektusa. Különböző nagyságrendekkel valósítható meg, és elsősorban a valósághű 3D minták gyorsabb és környezetbarátabb létrehozására szolgál.
Ha egy másik szemszögből közelítünk és nem a belső folyamatokat terén vizsgálódunk, hanem inkább a divat jól exponálható, látványos megoldásait és az önkifejezés igényét vesszük alapul, akkor például Amber Jae Slooten divattervező, digitális művész projektjére érdemes a figyelmünket fordítani.
Ő a The Fabricant, az amszterdami székhelyű virtuális divatház társalapítója. „Soha életemben nem öltöztettem ennyi embert.” – mondta a Dezeennek a koronavírus-járvány miatt (is) egyre népszerűbbé váló virtuális divattal kapcsolatban.
Slooten szerint a digitális öltözködés (igen, már ilyen is van!) lehetővé tette az emberek számára, hogy online éljék ki fantáziájukat a ruhák terén. A tervező felteszi a kérdést: a social média világában akarunk-e még önmagunk lenni, ha bárkik lehetünk? A kifejezés szabadsága, kreativitásunk kiélése, egyfajta menekülés – arra a kérdésre, hogy ki miért rajong ezekért az alkalmazásokért, arra annyi válasz van, ahány felhasználó.
De lássuk, hogy miről is van szó pontosan! A The Fabricant, amelyet Slooten a „világ első digitális divatházaként” ír le, olyan ruhadarabokat tervez, amelyek csak virtuálisan léteznek. A 3D modellező szoftverrel létrehozott egyedi termékeket úgy tervezték, hogy úgy „viselkedjenek”, mintha valódiak lennének. Az ügyfelek avatarjaik segítségével „viselhetik” a ruhadarabokat a közösségi média felületeken, játékkörnyezetben és egyéb virtuális terekben.
„Olyan ruhákat készítünk, amelyek csak a digitális térben léteznek” – magyarázta Slooten, hozzátéve, hogy a virtuális divat lehetővé teszi a fogyasztók számára, hogy elkerüljék a hagyományos divathoz kapcsolódó pazarlást, környezetszennyezést (az utóbbi években rengeteg ruhát vásároltak meg csak azért, hogy párszor felvegyék azokat, mindössze egy-egy kép erejéig). A projekt egyik létrehívójának elmondása szerint ők megpróbálnak új narratívát létrehozni, mert úgy gondolják, hogy a tükörbe kell néznünk és fel kell tennünk magunknak a kérdést: vajon helyénvaló-e, hogy a hiúságunk miatt ennyit ártunk a bolygónknak?
Korábban a The Fabricant ruhadarabjai megrendelésre készültek, de áprilisban a stúdió elindította a Leela nevű új platform bétaverzióját, amely révén a fogyasztók különféle ready-to-wear termékeket tölthetnek le. „Körülbelül 10 000 ember használta az alkalmazást ezen ruhák viseléséhez, ami számunkra teljesen őrület volt” – mondta Slooten. A tervező hozzátette: a virtuális divat a fiatalabb generáció számára szinte már magától értetődik – már nem is látják a különbséget a fizikai és online világ között. Akár pozitívnak, akár negatívnak látjuk e jelenséget, attól még ez így van.
Az emberek különböző személyiségeket láttatnak a különböző közösségi média platformokon, mert mindegyikhez más öltözködési előírásokra van szükség. „A digitális identitásod valójában mindenhol másképp néz ki” – teszi hozzá Slooten. „Például az Instagram profilunk nagyon eltérhet a LinkedIn profilunktól.”
A The Fabricantot 2018-ban Kerry Murphy és Slooten indította útjára, akik az Amszterdami Divatintézetben tanultak. Ők lettek az első divathallgatók, akik digitális kollekcióval diplomáztak. „Mindent megtanultam az iskolában; hogyan kell varrni a mintákat stb. [De] Nagyon fájt az, hogy ennyi anyagot használok fel.” – vallja Sloten, aki óriási felelősségnek érezte már akkor is az ipar jövőjét.
A The Fabricant első virtuális kollekcióját digitális díszletekkel és modellekkel ellátott show-val tárták a közönség elé, úttörő formátumban, amelyet a világjárvány által bevezetett korlátozások miatt sok márka átvett. „Nem kellett szállítanunk vagy fotósokat alkalmaznunk, nem kellettek modellek sem” – meséli a The Fabricant társalapítója. „Nem is kellett a sivatagba repülnünk, hogy lefényképezzük a ruhákat”.
Tavaly a The Fabricant történelmet írt, amikor egy virtuális ruhát először árvereztek el, összesen 9500 dollárért. Az új tulajdonos a Facebookján és az Instagramján viselte a megvásárolt virtuális ruhát.
A tervező úgy véli, hogy a jövőben hagyományos divat egyre technológiaibbá és fenntarthatóbbá válik, és olyan intelligens anyagokkal dolgozik majd, amelyek második bőrként működnek és képesek figyelni a testet, valamint reagálni a környezeti változásokra.
„Úgy érzem, hogy a jövő az okos anyagokban rejlik, amelyek képesek velünk együtt növekedni vagy akár rajtunk is növekedni” – magyarázta Slooten, hozzátéve, hogy a fizikai világ lehetővé teszi az emberek számára, hogy „életszerűbben kifejezzék, hogy kik is valójában”. Ezzel párhuzamosan a virtuális divat lehetőséget kínál az embereknek arra, hogy még sokoldalúbbá váljanak, hiszen a digitális világban akár teljesen „meg is őrülhetnek”. Viselhetünk vízből készült ruhát, mindenhol világíthatunk, vagy akár a hangulatunk szerint változtathatjuk a textíliát.”
Végül a technológia megkülönböztethetetlenné teheti a digitális és a fizikai világot, véli Slooten. A ruhák haptikus visszajelzést kínálnak, így a virtuális valóság hasonlóvá válik a való világhoz. „Ez pedig még filozófikusabb kérdéseket nyit meg: ez egyáltalán a valóság? Ha a virtuális világ valóságnak gondolja magát, úgy néz ki és úgy is viselkedik, akkor honnan tudjuk, hogy virtuális?”
És ha már fentebb érintettük a fiatalabb generációt, érdemes a divatoktatás oldaláról is megfigyelni a digitalizáció kérdéskörét, ami a COVID-19 járvány kitörése óta szinte új jelentést nyert. Dr. Csanák Edit DLA szerint a digitalizáció egyszersmind áldás és átok a szakmára nézve, és a jövőbeli oktatás sikere, iránya nagy mértékben függ majd attól, hogy e két erőt egyensúlyban tartsa. „Ez semmiképp nem nevezhető könnyű feladatnak, még akkor sem, ha megannyiszor halljuk kinyilatkoztatva azt, hogy a digitalizációban rejlő potenciálok, az online oktatás különböző formái, a megújuló kreatívipari ágazatok digitális potenciáljainak kiaknázása milyen és mekkora lehetőségeket rejt magában.” – vallja a szakember.
Csanák azt tartja a legnagyobb kihívásnak, hogy a 10-15 év múlva oktatott alfa nemzedék olyan szociális, intellektuális és manuális képességekbeli korlátokkal bír majd, amilyenek jeleit már a mostani Y és Z is mutatja. „Nevezetesen: a géporientáltság, az ingerszegény környezet okozta >>valós élmények<< hiánya, a finommotorikus képességek látható és érzékelhető hanyatlása, a figyelem és koncentráció megtartására való képtelenség problémái. Már jelenleg is évről-évre romlik ez az arány; a diákok és a hallgatók „minősége” nem azonos az 5-10 évvel ezelőtti felhozatallal. Az azonnaliság, az online függőség, a figyelemmegtartás problémája, a folyamatos tetszési, megfelelési, visszacsatolási kényszer nagy megpróbáltatás elé állítják az oktatót.” – magyarázta az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Karának kutatási dékánhelyettese, a Terméktervező Intézet megbízott intézetvezetője.
Úgy látja, az alapvető probléma abban nyilvánul majd meg, hogy a digitális bennszülött nemzedéket visszaszoktassa azokhoz a hagyományos eszközökhöz, amelyeket nem véletlenül alkalmaznak mai napiig a tervezők azzal a hatalmas hátrányukkal együtt, hogy lassan valósulnak meg, időigényes munka árán úgy, hogy digitális reprodukciójuk korlátozott.
Hogy milyen irányba halad a virtuális tervezés és a digitális öltözködés világszerte és Magyarországon, az a (nem is olyan távoli) jövő titka. Mindenesetre mi izgatottan várjuk a fejleményeket. (Amennyiben magyar vonatkozásban is érdeklődsz a téma iránt, mindenképpen nézd meg Bartha Lili Éva, valamint Lévai Zsófi munkásságát! Hamarosan új riportanyaggal jövünk.)
Szerző: Zahorján Ivett
