A divatipar kihívásai: az újrahasznosított szintetikus anyagok és a mikroműanyagok problémája

Egyre több márka használ másodkézből származó szintetikus anyagokat a kollekcióihoz, ezzel is csökkentve az iparág környezetterhelését. Azonban a körforgásban tartott, újrahasznosított műanyag alapú anyagok nem oldják meg a divatipar egyik legfőbb problémáját: a mikroműanyagokat. A valódi körkörösség elérése érdekében az iparnak át kell alakítania az erről folytatott diskurzust, és a hulladékot kezdettől fogva bele kell tervezni a munkafolyamatokba.

A divatipar az utóbbi 80 évben számos szintetikus, mesterségesen előállított anyagot használt: poliészter, nejlon, műselyem, akril, spandex és neoprén. Mind a gyártók, mind a fogyasztók körében népszerűvé váltak ezek a matériák; olcsóbb volt őket előállítani, mint a természetes alternatívákat, és gyorsan a kényelem és az innováció szinonimájává lettek. Igazából a kevesebb ránc, tartósság, folt- és vízállóság ígéretével adták el az embereknek – dióhéjban a „műanyag” ruházat könnyebben kezelhetőnek bizonyult, mint a pamutból vagy lenből készült ruházat.

Csak jóval azután, hogy ezek a szövetek mainstreamekké váltak, a világ észrevette pusztító hatásukat. Mivel biológiailag nem lebonthatóak/lebomlóak, a szintetikus anyagok eltömítik a hulladéklerakókat és felhalmozódnak az óceánjainkban, akárcsak az egyszer használatos műanyagok. A jelenlegi helyzetben a szintetikus szövetek királya – a poliészter -, az alacsony gyártási költség és hozzáférhetőség miatt a globális textilpiac 55%-át teszi ki.

A praktikumot és a formatervezést szem előtt tartva úgy tűnik, továbbra is szükségünk van szintetikus anyagokból készült ruhákra. A téli daraboktól az active wearig a szintetikus szövetek tartósságot és bizonyos kulcsfontosságú tulajdonságokat adhatnak hozzá a ruhákhoz, ilyen például a vízállóság. De ez természetesen nem azt jelenti, hogy a márkáknak folytatniuk kell az „új” poliészter vagy nejlon gyártását.

 Az újrahasznosított szintetikus anyagok térnyerése

Az elmúlt években a luxus divat brandek és a fast fashion márkák egyaránt ígéretet tettek arra, hogy több terméket készítenek újrahasznosított szintetikus szövetek felhasználásával. A H&M ’Conscious Collection’ újrahasznosított PET palackokból készült poliészter felhasználásával készített ruhákat, míg a Prada az Aquafil textilgyártóval együttműködve újrahasznosított nejlonból készült darabokat dobott piacra.

A szintetikus szövetek újrafeldolgozása 35-50%-kal kevesebb energiát használ fel, és 79%-kal kevesebb szén-dioxid-kibocsátást eredményez, mint a szűz szintetikus anyagok használata. A gyártás előtti poliészter hulladéktól kezdve az óceánból kihalászott műanyag palackokig számos szintetikus szál lebontható és új életet kaphat PET (újrahasznosított poliészter), ECONYL® (újrahasznosított nejlon) vagy Spanflex (újrahasznosított spandex) formájában.

Ma a szintetikus anyagok széles skálája válhat újrafeldolgozható szövetekké, például a következők:

• Divat- vagy más iparágak, például autóipar vagy bútorok gyártásának melléktermékei
• Előgyártási hulladékok (mikor még a szintetikus szálakból nem készült szövet)
• Gyártás utáni / fogyasztói hulladékok, például elhullott vagy levágott szövet, esetleg eladatlan ruhák
• Fogyasztás utáni hulladék, például adományozásra vagy újrafeldolgozásra szolgáló régi ruhadarabok (a szintetikus anyagok kivonhatók a ruhákból, vagy, ha a ruhák 100%-ban szintetikusak, akkor közvetlenül feldolgozásra kerülhetnek)
• A nem szövetek újrafeldolgozása szövetekké, például műanyag palackok, halászhálók poliészter fonalakká alakítása

Mikroműanyag mint veszélyforrás

Míg az újrahasznosított szintetikus szövetek valóban segítik a márkákat abban, hogy kollekcióik még fenntarthatóbbá váljanak, az egyik legnagyobb probléma a korábban már említett mikroműanyag szennyezés. A kutatások azt mutatják, hogy a világ óceánjaiba kibocsátott összes műanyag több mint 35%-a szintetikus textíliákból származik. Ezek az apró részecskék – legfeljebb öt milliméter – a mosógépeinkből a helyi vízi utakba és (végül) az óceánokba jutnak, amikor szintetikus ruhákat mosunk. Tehát bár a szövet újrahasznosítása megakadályozza a potenciálisan szennyező ruhadarabok lerakását, az óceánjainkra gyakorolt negatív ​​hatása így is jelentős marad.

„Ha hagyjuk, hogy a mosodákból származó mikroműanyagok 2%-a eljusson az óceánig, csak Ausztráliában ez minden héten 7500 műanyagzacskónak felel meg” – nyilatkozta Claire O’Loughlin ausztrál kutató a ZERRIN-nek, aki a mikroműanyag hulladékokat vizsgálja, valamint a Balin gyártott, fenntartható fürdőruha márka – az Ocean Remedy – alapítója is egyben.

A körkörösség útján a márkáknak tudomásul kell venniük, hogy az újrahasznosított szintetikus anyagok nem tudják orvosolni ezt a hatalmas környezeti problémát. A mikroműanyag elleni küzdelem élharcosaként néhány brand arra törekedett, hogy az ügyfeleket, vásárlókat a közösségi média felületeken keresztül edukálja. Az edukációra, információátadásra pedig óriási szükség van!

Összességében további kutatások kellenek ahhoz, hogy a többségi társadalom és az értékláncban résztvevők megértsék a mikroműanyagok környezeti hatását. A márkáknak jobb, tartóssabb termékeket kell létrehozniuk, olyan anyagokkal, amelyek bírják a strapát és nem károsak a Földnek.

Az újrahasznosítás korlátai

Akár örülhetnénk is a kevesebb műanyag gondolatának, azonban az újrahasznosításnak is vannak korlátai. Jelentős erőforrást, munkaerőt és megfelelő technológiát igényel. A szintetikus szálak regenerálása javítja a divat környezetszennyezési problémáját, de nem oldja meg.

A textíliák kevesebb, mint 1%-át hasznosítják újra, és ez azért van, mert nem olyan egyszerű (vagy nem olyan olcsó) a folyamat. A szintetikus anyagok kétféleképpen újrahasznosíthatók: mechanikailag és kémiailag. Noha az előbbi olcsóbb, nem eredményez olyan jó minőségű, erős szálakat. A vegyi anyagok újrahasznosítása tisztább és konzisztensebb minőségű műanyagot eredményez, de nagyon drága és erőforrás-igényes. Ez kevésbé teszi hozzáférhetővé a technológiát, különösen a kisebb környezetbarát márkák számára. Amint a nagyobb iparági szereplők is elkötelezik magukat az újrahasznosítás és a körkörös kezdeményezések mellett, méretgazdaságosságot érhetünk el, és ezzel együtt csökkenthetjük az árakat.

Emellett az újrahasznosított szintetikus anyagok használata nem lehet a márka egyetlen fenntarthatósági törekvése. Ha egy márka ruháinak csak kis hányadát állítja elő újrahasznosított szálakból, de más fenntartható gyakorlatot nem folytat, akkor csak greenwashingot alkalmaz. Ez azt jelenti, hogy „zölddé mossák” a márka identitását, stratégiai marketinget használnak, így tudják megtéveszteni a fogyasztókat. Legyen szó a PVC bőr „vegánnak” minősítéséről, vagy akár a szűz műanyagpalackok újrahasznosításáról, csak azért, hogy azt mondják: „újrahasznosított műanyagokat” használnak. A fogyasztóknak meg kell vizsgálniuk a vásárlás előtt, hogy mely márkák helyezik ténylegesen előtérbe a fenntarthatóságot.

Végül, az iparnak az újrahasznosításon túlra kell tekintenie, és el kell távolodnia a hulladékalapú modelltől. Olyan fejlett újrafeldolgozási eljárásokat kellene alkalmazni, amelyek mentesítik a növekvő termelési és fogyasztási modellt. A márkáknak törekedniük kell a pazarlás teljes elkerülésére. Jól láthatjuk, hogy a fenntarthatóbb divatipar létrehozása nem egyszerű feladat, sok szempontot kell figyelembe venni, valamint nemcsak a gyártó, hanem a fogyasztó hozzáállásán is múlik, hogy milyen ütemben tudjuk elérni a célt.

Szerző: Pölz Klaudia, forrás: zerrin.com